Blog

A mellrák és a D-vitamin 1. - mit mondanak a kutatások?

2014.02.05 08:40

A kutatások egyértelműen megállapították, hogy szoros kapcsolat van a mellrák és a D-vitamin szintje között, tehát ez a vitamin fontos szerepet játszik a mellrák megelőzésében és kezelésében is.
Számos tanulmány igazolta már, hogy a mellrákos nők szervezetében alacsonyabb a D-vitamin szint, így következtethető, hogy a D-vitaminnal csökkenthető a mellrák kialakulási esélye. Egyes kutatások arra is rávilágítottak, hogy azoknál a menopauzás nőknél, akik nem kaptak rendszeresen nagyobb dózisú D-vitamint, nagyobb valószínűséggel alakul ki mellrák, nagyobb valószínűséggel lesz súlyos ez az állapot és a kiújulásra is több esély van, mint azoknál a nőknél, akik a klimax bekövetkeztével megemelték a D-vitamin bevitelt. Ebből egyértelműen látszik, hogy azoknál a nőknél, akiknek magasabb a vérükben a D-vitamin koncentrációja, kisebb eséllyel alakul ki a mellrák, ám ha mégis megtörténik, akkor az kisebb eséllyel fog tovább terjedni vagy halálossá válni.
A D-vitamin tehát nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy megelőzzük vagy kezeljük az emlődaganatokat. Persze természetesen a D-vitamin önmagában nem képes a mellrák kialakulását elősegíteni, de a kockázati tényezőket jelentősen csökkentheti. Így tehát érdemes rendszeresen szedni D-vitaminos kiegészítőket, még akkor is, ha kicsi az esélyünk erre a betegségre.

Az asztma és a D-vitamin 1.

2014.01.08 16:05

Az orvosok nem tudják megmondani pontosan, hogy mi okozza az asztmát, de az bizonyos, hogy az 1960-as években igencsak megszaporodott e tüdőbetegek száma. Ez a növekedés pedig túl nagy volt ahhoz, hogy az asztmáért egyedül a genetikát tehessük felelőssé. Tehát a tudósok úgy vélik, hogy az asztma kialakulásáért nagymértékben felelőssé tehetőek az étrendi változások, a viselkedési szokások és a környezet átalakulása. Néhányan úgy gondolják, hogy a napfény és a D-vitamin hiánya is okozhat asztmát bizonyos esetekben.
A szakértők feltételezik, hogy ha a terhesség alatt az anya nagy dózisban szedne D-vitamint, akkor a születendő gyermeknél kisebb eséllyel alakulna ki asztma. Tanulmányok bizonyították, hogy ha az anyának magas volt a D-vitamin szintje a vérben, akkor a gyermeknél kisebb eséllyel jelentkeztek az asztmás tüneteket. Más kutatások pedig megállapították, hogy ha a gyermek elegendő D-vitamint kap 0-3 éves kora között, akkor szintén nem fog később kialakulni nála ez a betegség.
Ezenfelül az is bizonyos, hogy ha megfelelő dózisban kap egy asztmás D-vitamint, akkor a tünetei enyhíthetőek és ritkábban fog szenvedni az asztmás rohamtól. Sok esetben a D-vitamin ugyanolyan hatással bírhat, mint az inhalátorok. Egy vizsgálat megállapította, hogy azoknál a gyerekeknél, akik naponta 500 NE D-vitamint kaptak, kevesebb volt az asztmás rohamok száma, mint azoknál, akik budezonidot kaptak.

D-vitamin hiányom van?

2013.12.05 08:31

Az emberek számos ok miatt nem juthatnak hozzá elég, az egészségükhöz szükséges D-vitaminhoz. Ilyenkor alakul ki az úgynevezett D-vitamin hiány. Tehát lehet, hogy kapunk elég D-vitamint, ha:
-Nem tartózkodunk eleget a napfényen. Általában a szervezet képes annyi D-vitamint előállítani, amennyire szükség van, ha a csupasz bőrünket kitesszük a napsugárzásnak. Azonban sokan nem jutnak hozzá a szükséges napfényhez, mivel nem töltenek sok időt a szabadban és ha mégis, akkor is fényvédővel kenik magukat.
-Nem szedünk D-vitamin kiegészítőket. Nagyon nehéz a D-vitamint csupán az étrendi forrásokból pótolni. A szervezetnek ráadásul még több D-vitaminra van szüksége, ha túlsúlyosak vagy terhesek vagyunk.

Bizonyos embericsoportokat jobban érint a D-vitamin hiány
-Az embereket, akiknek sötét a bőrük. Minél sötétebb ugyanis az ember bőre, annál kevésbé képes felvenni az UV suagarak, így annál kevesebb D-vitamint képes szintetizálni. Így tehát a sötét bőrű embereknél gyakrabban fordul elő a D-vitamin hiány.
-Az emberek, akik nagyon sok időt töltenek bent, zárt térben a nap folyamán. Például, ha helyhez kötött munkát vagy éjszakai munkát végez az illető.
-Az emberek, akik még a  meleg napfényben is teljesen felöltöznek vagy fényvédőt viselnek. Ilyenkor a bőrfelületet ruha vagy krém borítja, ami gátolja az UV sugarak bejutását a bőr alá.
-Az emberek, akik a világ északi részein élnek. Itt kevesebb a napsütéses órák száma, ezért a D-vitamin hiány is gyakoribb.
-Az idős embereknek vékonyabb a bőrük, mint a fiataloknak és ez azt jelenti, hogy nem termel annyi D-vitamint.
-A terhes, elhízott nők esetében is gyakoribb a D-vitamin hiány.
 

Hogyan juthatok hozzá a szükséges D-vitaminhoz?

2013.11.27 10:52

1. Napozással

Ez egy igen jó módszer, hiszen nem kell más tenni, mint elegendő időt tölteni a napon. Azonban fontos tudni, hogy a bőrünk csak úgy képes előállítani a szükséges D-vitamint ha eleget tartózkodunk a napon. Azonban a 21. században ez csak nehézkesen megoldható, hiszen még nyáron is nagyon sokat töltünk a zárt falak között, a munkahelyünkön stb.

2. Kiegészítőkkel
A D-vitamin pótlásának ez a lejgobb módja, hiszen így minden egyes nap hozzájuhatunk a szükséges D-vitamin mennyiséghez, ráadásul minden nap ugyanannyihoz, aminek köszönhetően a szervezetünk jobban képes feldolgozni ezt a vitamint.

3. Diétával
Sajnos csak kevés ételben és kis mennyiségben fordul elő a D-vitamin, így szinte lehetetlen, hogy a napi szükségletet teljes mértékben a táplálkozás segítségével fedezzük. Azonban vannak tényleg olyan élelmiszerek, amikben viszonylag sok D-vitamin van. Ezek a következők: zsíros halak, marhamáj, tojás sárgája, D-vitaminnak dúsított tej és narancslé, dúsított gabonafélék, csecsemő formulák. Persze ezek mellett még szükség lehet a kiegészítőkre vagy a napozásra is.

Napozzak vagy kiegészítőket szedjek inkább?
A D-vitamin Tanács a kiegészítők mellett voksol, hiszen ezeket akkor is tudjuk szedni, ha nem jutunk elegendő napfényhez. A legtöbb ember hétköznap a munkája miatt csak kevés napfényhez jut, ezért nagyon fontos a kiegészítők szedése még a nyári hónapokban is.

A bőrtípus is befolyásolja a D-vitamin mennyiségét

2013.10.31 18:40

A melanin olyan anyag, ami befolyásolja, hogy a bőrünk színe sötét lesz-e vagy világos. Azonban a melanin mennyisége befolyásolja azt is, hogy a bőrünk mennyi D-vitamint képes szintetizálni.
A melanin védi a bőr károsodását a túl sok UVB sugárzástól, ugyanakkor meg is akadályozza, hogy a D-vitamin termelődjön a bőrbe. Ennek oka, hogy a sötétebb bőrű embereknek több napozásra van szükségük, hogy  ugyananyi D-vitaminhzo juttassuk a szervezetünket.
Hat fő bőrtípus létezik, amik közül van olyan, ami jobban képes felvenni a napfényt és van olyan, ami rosszabbul. A legjobban a fehér bőrű, kék szemű, szőke hajú emberek veszik fel a napfényt (mindig leég, sosem barnul), a legkevésbé pedig a barna, sötétbarna és a fekete bőrű emberek, akik könnyen barnulnak és csak ritkán égnek le.

A bőrtípus mellett a D-vitamin mennyiségét nagymértékben befolyásolja a napszak, az éghajlat, az életkor. Az idősebbek, az északi országokban élők kevesebb D-vitamint képesek szintetizálni. E sok tényező miatt igen nehéz pontosan meghatározni, hogy mennyi időt kell naponta a napon tölteni ahhoz, hogy elegendő D-vitaminhoz jussunk. Például ha valaki Miamiban él és bőrtípusa 3-as, akkor 6 perc napozás alatt körülbelül 1000 NE D-vitamint képes szintetizálni a szervezete (télen 15 perc alatt ugyanennyit). Az ötös bőrtípus esetében körülbelül 15 perc kell a nyári napon és 30 a télin ugyanennyi D-vitaminhoz.

 

A D-vitamin és más vitaminok 1.

2013.10.08 16:15

A vitaminok és ásványi anyagok munkája a szervezetben összekapcsolódik: vannak olyan vegyületek, amik együtt fejtik ki a hatásukat. A D-vitamin felszívódása is függ néhány vitamintól és ásványi anyagtól, de ez a vitamin hozzájárul bizonyos vegyületek hasznosulásához is. Ezeket kofaktoroknak nevezzük.
Ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a D-vitaminból, szükség van más kofaktorokra is. A D-vitamin számos kofaktorja van, a legfontosabbak a következők: magnézium, K-vitamin, cink, bór, A-vitamin. Az orvosok és tudósok még mindig dolgoznak azon, hogy teljes mértékben megértsék, hogy a különböző vitaminok és ásványi anyagok mi módon működnek együtt a szervezetben és ez hogyan befolyásolja az egészségünket.

A-vitamin
A szervezetnek szüksége van A-vitaminra a jó látáshoz, a fertőzések leküzdésében és a bőr és nyálkahártya egészségének megőrzésében. Az A-vitaminnak fontos szerepe van a sejtek regenerálódásában és termelődésében, ezért többek között létfontosságú az anyaméhben fejlődő magzat számára is.
Az A-vitaminnak két fő típusa van. A béta-karotin, amit az élénk színű gyümölcsökben és zöldségekben (sárgarépa, sütőtök, sárgabarack, mangó, leveles zöldségek) találunk meg, míg a retinol leginkább a belsőségekben (máj, vese), a tejtermékekben (vaj, sajt, tej) van jelen. Mindkettő A-vitamint kiegészítő formájában is be lehet szerezni. Azonban ez nem ajánlott, mivel zsírban oldódó vitaminról van szó, ezért könnyen túl lehet adagolni. Ne lépjük túl tehát a napi adagot.
Az A-vitamin kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel, így ha valamilyen szintetikus készítményt szedünk, akkor fontos, hogy konzultáljnk orvosunkkal, mielőtt rendszeresen el kezdjük szedni valamelyik A-vitamint.
Az A-vitamin és a D-vitamin együtt befolyásolja a genetikai kód kialakulását is. Ha nincs elég A-vitamin a szervzetünkben, akkor a D-vitamin nem tudja ezt a funkciót megfelelően ellátni. Másrészt több kutatás is igazolta, hogy ha túl so ka szervrzetben az A-vitamin, akkor a D-vitamin nem működik olyan jól.
A kutatók úgy gondolják, hogy egy kiegyensúlyozott étrenddel bizotsítjuk a számunkra zükséges A-vitamint, így nem kell kiegészítők formájában is pótolni.
 

Hogyan kezeljük a D-vitamin mérgezést?

2013.09.05 16:18

A D-vitamin toxicitás egy komoly, bár ritka állapot, aminek következtében kalcium halmozódik fel a vérben. Ezt az állapotot hypercalcaemiának nevezetik, aminek tünetei lehetnek akutak vagy krónikusak, szerencsére azonban a D-vitamin toxicitás jól kezelhetó.

A D-vitamin mérgezés okai
A D-vitamint legtöbbször a napfény segítségével állítja elő a szervezet. Ez a legtöbbször elegendő szokott lenni a szervezetnek, azonban sokan nagy dózisú D-vitamin kiegészítőket is szednek naponta. Így azonban könnyen előfordul a túladagolás veszélye, mivel ha túladagolják, akkor a D-vitamin felhalmozódik a szervezetben és így mérgező lehet.

Kezelés
A Mayo Klinika kutatói állítják, hogy a D-vitamin mérgezés leküzdésére az első lépés a kiegészítők szedésének abbahagyása, a kalciumfogyasztás korlátozása és a test hidratálása, amit sokszor elég folyadékpótlással elvégezni, ám súlyos esetben infúzióra is szükség lehet. bizonyos gyógyszerekkel is le lehet küzdeni a D-vitamin toxicitást.

Probléma
A D-vitamin mérgezés általában akkor fordul elő, ha az adott személynél korábban már diagnosztizáltak máj- vagy vesebetegséget. Náluk gyakoribb lehet a D-vitamin mérgezés.

Tünetek
A D-vitamin toxicitás leggyakoribb tünetei a hányinger, hányás és székrekedés. Az étvágycsökkenés is lehet tünet. A súlyosabb tünetek közé tartozik a zavartság, a vesekő, a szív problémák és a ritmus rendellenességek.

Hogyan jutnak hozzá a kutyák a D-vitaminhoz?

2013.08.13 17:01

 

A napfény vitamin
Az emberek és a kutyák igen hasonló módon állítják elő a D-vitamint. Ez a természetes folyamat mindkét élőlénynél a napfény segítségével kezdődik. Az ultraibolya sugárzás fizikai választ indít be a kutya testén, éppen ezért ezeknek az állatoknak természetes igényük a napfényen tartózkodni. Már napi 20 perc napon tartózkodással felszív annyi ultraibolya sugárzást, ami elegendő a szükséges mennyiségű D-vitamin előállításához.

Hogyan működik?
A nap által küldött ultraibolya sugarakat a kutya bundájába jutnak, ott a koleszterinnel reakcióba lépnek. A koleszterin a napfény hatására kolekalciferollá, vagy D3-vitaminná alakul. A D-vitamin vitamin a kutya bőrfelületében matad. Amikor tehát a kutya nyalogatja magát, akkor jut be a szervezetébe a D3-vitamin. Ezt a hormonális anyagot a kutya bundája 15 perc alatt képes előállítani.

Figyelmeztetések
Különös figyelmet kell fordítnaunk a kutyánkra, amikor közvetlen napfény éri. Heti néhányszor 15-20 perc alatt elegendő mennyiségű D-vitamint termel a szervezete, így nem kell egész nap a tűző napon tartani a kutyánkat, mert az sem tesz jót neki. Ha sokat tartózkodik a napon, akkor is mindig biztosítsuk számára a bő folyadékpótlást. A rövid orrú kutyák még érzékenyebbek a napfényre, könnyen hőgutát kapnak, ezért velük fokozottan vigyázzunk. Persze a hosszú orrú kutyák is egy idő után rosszul lesznek a napon.
 

A Parkinson-kór és a D-vitamin

2013.08.01 12:21

A Parkinson-kór sokkal elterjedtebb lett az utóbbi években. Azok számára, akiknek szerettük ebben a betegségben szenved, azoknak meglehetősen nehéz az életük. A Parkinson-kór éveken át megkeresítheti a beteg és környezete életét. A legsúlyosabb esetekben a beteg mentális állapota is sokat romlik. A betegség lefolyása persze egyénenként változik, mégis nagyon fontos, hogy igyekezzünk, hogy a beteg számára a lehető legtöbb módon biztosítsuk a jó életminőséget.

Nagyon sok olyan kutatást végeztek az utóbbi években, amikből kiderült, hogy a D3-vitamin nagyon sok neuromuszkuláris betegséget idézhet elő, beleértve az MS-t, a  fibromyalgiát, reumát, csípő fájdalmat, a lupust és természetesen, Parkinson-kórt is. Ha a D-vitamin szintje alacsony a vérben, akkor nemcsak az izmok működnek rosszul és nemcsak a csontok egészsége romlik le, hanem az idegek működése is sérül. Számos vizsgálat megerősítette, hogy az alacsony D-vitamin szint a szervezetben számos neurológiai betegséggel összefügg.

Sajnos azt a kutatóknak még nem sikerült megállapítaniuk, hogy mi az a D-vitamin szint, ami során már jelentkeznek a neurológiai problémák. De a legfrissebb eredmények szerint nagyon fontos lenne a minimum ajánlott D-vitamin mennyiségét is fentebb tolni. Betegség esetében pedig sokkal nagyobb dózisra van szükség: a Parkinson-kóros páciensek több ezer NE D-vitamint is szedhetnek naponta.

A D-vitamin szerepe a kalcium felszívódásában

2013.07.15 11:51

Lehet, hogy elegendő kalciumot szedünk, ám mégis hiánytüneteket tapasztalunk. Valószínűleg nem a kalcium mennyiségével van a gond, hanem azzal, hogy nem képes megfelelően hasznosulni, mivel a D-vitamin szintje a szervezetünkben meglehetősen alacsony. Ha nem jutunk hozzá a megfelelő D-vitaminhoz, akkor a kalcium nem jut be a csontokba, így fennáll a csontritkulás veszélye is.

A kalcium funkciói
A kalcium túlnyomó mennyisége a szervezetben a fogakban és a csontokban található meg, ahol alátámasztást nyújt. A maradék mennyiség folyamatosan kering a vérben, ahol segít szabályozni a véredény összehúzódásokat, az idegi impulzusokat, az izmok és a hormonok működését. A kalcium képes csökkenteni a rák és a magas vérnyomás kialakulásának esélyét, valamint a premenstruációs szindróma tüneteit.

A D-vitamin funkciói
Amellett, hogy segít fenntartani a kalcium szintjét a vérben, a D-vitamin fokozza az izomösszehúzódásokat, az ingerület-átvitelben segít, támogatja az immunrendszer működését. Ez a tápanyag tehát nagyon fontos, de jó hír, hogy a szervezet is képes szintetizálni napfény hatására. A D-vitamin segít megakadályozni a vastagbél-, a prosztata- és a mellrák kialakulását is.

A D-vitamin és a kalcium felszívódása
A D-vitamin befolyásolja a normális kalciumszintet is. Fokozza e vegyület hasznosulását és segíti a kalcium beépülését a csontokba.

<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>