A bőrszín és a mellrák

2015.11.10 09:44

Az American Cancer Society jelentése szerint az emlőrák előfordulási aránya 2008 és 2012 között hasonlóak voltak a fekete és a fehér nők körében, addig a halálozások 42%-kal magasabbak voltak a fekete nőknél. Ezen tényezők miatt javasolták, hogy vizsgálják meg részletesebben, hogy miért nagyobb a halálozási arány a fekete nők esetében figyelembe véve az olyan faktorokat, mint a diagnózis, az elhízás mértéke, az egyéb társbetegségek, a különféle tumorjellemzők, valamint a kezelésekre adott válaszreakciók.
Egy kaliforniai tanulmány azt találta, hogy a testömegindex nem befolyásolja a rákból való felépülés esélyét. Azonban megállapították, hogy a D-vitamin csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, illetve növeli a túlélés esélyét, állapította meg az American Cancer Society. A vizsgálatok a 25-hidroxi-D-nek egy igen erős védő hatást tulajdonítottak a mellrák diagnózisát követően. Két vizsgál is igazolta, hogy a D-vitamin, valamint a kalcium csökkenti a rák kockázatát. Éppen emiatt lehetséges az, hogy a fekete nőknél nagyobb a rákos megbetegedésekből adódó halálozás: az ő szervezetük kisebb mennyiségű D-vitamint képes szintetizáln a napfényből, így gyakrabban és jellemzőbben szenvednek D-vitamin hiányban, mint fehér társaik.
Továbbá azok a fehér nők, akik napsütötte államokban élnek, jóval kisebb eséllyel halnak bele a mellrákba, mint azok, akik a északi államokban laknak. A D-vitamin és a napfény mennyisége tahát nagymértékben befolyásolja a mellrák halálozási arányát.